Caprice csizma – trendbe bújtatott komfort

A német precizitásról talán majd egyszer egy külön blogot nyitunk, mindenesetre ez a jelző jut először eszünkbe, amikor a kezünkbe veszünk egy Caprice csizmát, s amikor felpróbáljuk, s megyünk benne néhány lépést, akkor rohannánk haza kidobni az eddigi cipőinket, mert a soha nem érzett kényelem annyira hirtelen hat ránk. Igen, ez a Caprice.

Mégis miért hordanánk olyan divatos csizmákat, amik nem kényelmesek, s alig várjuk már, amikor hazaérünk a munkából, hogy lerúgjuk őket, hogy a kissé bedagadt lábunk fellélegezhessen néhány órára.

1990 óta ontja fáradhatatlanul a német Caprice cég a kényelmesebbnél kényelmesebb cipőket, szandálokat és csizmákat. De azért valljuk be, minél zártabb egy cipő, annál nagyobb az esélye, hogy valahol nyomni fog. Viszont ezt is sikerült megoldania a Caprice-nek, hiszen a csizmák sarkában lévő Antishokk technológia visszaveri a lépéskor keletkező ütéseket, így tehermentesíti a gerincet és az ízületeket.

Emellett a memóriahabos belső talprész pedig tökéletesen felveszi a láb formáját, így olyan érzésünk lesz, mintha ránk öntötték volna a cipőt. Itt fontos megemlíteni, hogy a márka nagy sikere annak is betudható, hogy rengeteg féle félméret található náluk. Ez azért van, mert mind a tervezők, mind a gyártók és eladók tudják, hogy nem mindenkinek pontosan 38-as lába van, lehet csak 37,5-es.

S persze az anyaghasználat során is nagyon figyelnek a minőségre, emiatt itt csak strapabíró és minőségi alapanyagokból válogatják össze a dizájnerek lábbelikhez való bőröket és kiegészítőket. Itt nincs beragadt cipzár vagy felhasadt bőr, ez Caprice.

Emiatt webáruházunkban található Caprice csizma modelljeinket azoknak ajánljuk, akik számára nemcsak az aktuális divat, de az egész napos komfortérzet is egyaránt fontos egy cipő kiválasztásakor.

Tekintse meg aktuális kínálatunkat, ahol egyaránt találkozhat hosszú szárú és bokacsizma stílusú Caprice csizmákkal, melyek közt egyaránt szerepelnek alacsony és magassarkú modellek is.

Megosztás:

További bejegyzéseink:

Blog 82 - Női félcipő Rieker

A női félcipő Rieker modelljei könnyed és elegáns megjelenést nyújtanak

A női félcipő Rieker modelljei könnyed és elegáns megjelenést nyújtanak Ha egy praktikus megoldást keresel a rohanós hétköznapokra, a női félcipő Rieker kollekciója lesz a legjobb választás számodra. Stílusosak, mégis elegánsak, ugyanakkor hosszú távon is kényelmes járást biztosítanak. Ötvözik a divatot és a funkcionalitást, ideális viseletnek számítanak munkába járáshoz vagy

Tovább olvasom »
cipő szélesség - blog 79

A cipő szélessége egy olyan téma, amiről beszélnünk kell!

A cipő szélessége egy olyan téma, amiről beszélnünk kell! Az igazán kényelmes cipő tökéletesen illeszkedik a lábhoz, ám ez nem merül ki abban, hogy a lábbeli hossza megfelelő. Ugyanis a cipő szélessége egy olyan paraméter, amiről sokan hajlamosak elfeledkezni, pedig ezt is figyelembe kell venni. Előfordulhat, hogy két azonos cipőméretet

Tovább olvasom »