Fretz MEN – Svájc első számú férfi cipője

Fretz men központ

Van valami a családi vállalkozásokban, ami a nagy multikban nincs: odaadás, elhivatottság, kitartás és elszántság. Nem minden cég kezdte anno hatalmas óriásvállalatként, s az első sikereket mindig annak lehet köszönni, hogy a vállalkozás tagjai mindent beleadnak, ami tőlük telik.

Így volt ez a Fretz MEN esetében is, hiszen a ma Svájc egyik legkedveltebb cipő márkája is egy kis családi vállalkozásként kezdte. Most is az, csak azóta már eltelt néhány emberöltő, így a család leszármazottai viszik tovább a cég sikerét.

Ezt pedig annak tudhatja be a Fretz MEN, hogy napjainkra kifejezetten férfi cipők gyártására szakosodott, így nem meglepő, ha szinte minden második férfinek van legalább egy Fretz MEN cipője Svájcban.

S természetesen nem bízza a profizmust a véletlenre a cég, hiszen előszeretettel alkalmaz kényelmi funkciókat lábbelijeiben, így megtalálható például a Gore Tex technológia, mely egyben biztosítja a cipő megfelelő szellőzését, hogy optimális mikroklímát tudjon kialakítani a lábnak, illetve elősegíti azt, hogy vízlepergető legyen. Tehát egyben lesznek ettől a technológiától vízállóak és légáteresztőek ezek a cipők.

Ennek egy továbbfejlesztett verziója a Gore Tex Surround technológia, melynél teljesen mindegy, hogy kint mínusz vagy plusz 20 fok van, a láb végig ugyanazon a hőmérsékleten marad, köszönhetően a cipőbe varázsolt fenntartható mikroklímának.

S mivel a Fretz MEN cipők divatosan vannak kialakítva, így észre sem lehet venni bennük ezeket az extra kényelmi tulajdonságokat. Így nem meglepő, ha rengetegen választják ezeket a modelleket, hiszen ki ne akarna egész nap csinosan és kényelmesen lépkedni?

Vibacipő.hu webáruházunkban a Fretz MEN márka alatt egyaránt találkozhatnak Kedves Vásárlóink casual és elegáns stílusú modellekkel is, melyek között szerepelnek klasszikus, illetve innovatív formavilággal ellátott darabok is.

Kínálatunkat folyamatosan frissítjük a szezon új modelljeivel. Itt tud válogatni a nálunk jelenleg elérhető Fretz MEN cipők közül.

Megosztás:

További bejegyzéseink:

Blog 82 - Női félcipő Rieker

A női félcipő Rieker modelljei könnyed és elegáns megjelenést nyújtanak

A női félcipő Rieker modelljei könnyed és elegáns megjelenést nyújtanak Ha egy praktikus megoldást keresel a rohanós hétköznapokra, a női félcipő Rieker kollekciója lesz a legjobb választás számodra. Stílusosak, mégis elegánsak, ugyanakkor hosszú távon is kényelmes járást biztosítanak. Ötvözik a divatot és a funkcionalitást, ideális viseletnek számítanak munkába járáshoz vagy

Tovább olvasom »
cipő szélesség - blog 79

A cipő szélessége egy olyan téma, amiről beszélnünk kell!

A cipő szélessége egy olyan téma, amiről beszélnünk kell! Az igazán kényelmes cipő tökéletesen illeszkedik a lábhoz, ám ez nem merül ki abban, hogy a lábbeli hossza megfelelő. Ugyanis a cipő szélessége egy olyan paraméter, amiről sokan hajlamosak elfeledkezni, pedig ezt is figyelembe kell venni. Előfordulhat, hogy két azonos cipőméretet

Tovább olvasom »